Amikor meg akarod ölelni a testvéred, mert szeretetre vágysz, ő viszonzásul megcsikiz, te elkezdesz röhögni, és egyszerűen nem tudod abbahagyni, addig nevetsz, hogy az már átfordul bőgésbe... az érzés felbecsülhetetlen.

Nem először fordult velem ilyen elő, de mégis nagyon fura.. Egyszer még kiskoromba fordult először elő, apu rám parancsolt, hogy fejezzem be, és, hogy hülye vagyok, hogy ezt csinálom... Megpróbáltam uralkodni magamon, bár nehezen sikerült... azóta nem is jött elő, egészen addig, amíg apu el nem ment.. azóta kétszer is előfordult, nem tudom, hogy van-e köze egymáshoz a dolgoknak, de úgy érzem teljesen kiborulok, nagyon hiányzik...
Ez így elég zagyvaságnak tűnik, de nem baj, lényeg, hogy én értem, valamennyire... 

Megosztás a facebookon

Köszöntök mindenkit, aki jár ezen az oldalon!

Már régebben is indítottam blogot, méghozzá a barátnőimmel, 3-an csináltuk annak idején. Sokáig élt, rengeteg mindent megosztottunk rajta, viszont egy idő után szépen lassan elfogytak a közölni valók,egyre ritkábban nyitottuk meg, majd elhalványult, szinte teljesen, ahogy a barátág is...

Írnék pár szót ezzel kapcsolatban. A barátnőimmel elválaszthatatlanok voltunk, rengeteg időt töltöttünk együtt, nagyon sokat hülyültünk, szórakoztunk, buliztunk, beszélgettünk, vígasztaltuk egymást és osztoztunk egymás örömeiben. Egyszer csak eltávolodtunk egymástól. Új iskola, új barátok, új ismerősök, új pasik.. és mindennek vége.. úgy érzem legnagyobb részben az én hibámból történt ez az elkülönülés, mert legtöbbször én voltam az aki vagy nem vette fel a telefont, vagy lemondott egy-egy találkozót, vagy éppen nem volt rá ideje. Már nagyon-nagyon bánom, hogy hagytam, hogy ez történjen egy olyan csodával, amit barátságnak nevezünk.

Természetesen most is vannak barátaim, akiket szeretek, és szívesen megteszek értük bármit, de úgy érzem, ez nem ugyanaz az érzés, mint ami akkor volt, régen. Nem is olyan régen viszont történt hogy újra elkezdtünk beszélgetni, találkozgatni, megbeszélni, hogy mi történt egymással a héten, vagy a hónapban.. de ez már nem olyan, valami történt..felnőttünk mindannyian, de nem együtt, és az a folyamat, ami együtt is végbe mehetett volna, nem ment, és ez az ami hiányzik.. Minden kis apró dologból kimaradtunk egymás életében, amit nem szabadott volna kihagyni, így teljesen mások lettünk, nem nőttünk össze, inkább szét, és ez nehéz.. Nehéz látni azt, hogy az egykori legjobb barátnő feltesz egy képet az internetre barátnőim címmel, én mégsem szerepelek rajta, nem vagyok az élete része..
DE! mindenképp pozitívan kell hozzá állni a dologhoz, hiszen nem vagyunk rosszban, sőt. Amikor találkozunk boldogok vagyunk, hogy láthatjuk egymást, azért ez egy kicsit melengeti szívemet.. 

Ha esetleg van valami hasonló történeted, szívesen elolvasom kommentben! :)

Legyetek jók!
Csók;
Bestia

Megosztás a facebookon